Melyik az a Magyarországon is aktív párt, amely közel másfélmillió szavazatot kapott, így 5 képviselőt küldhet az EP-be?

„NE LEGYÉL SEGGFEJ” — állt a Volt németországi szervezetének választási plakátján, mellyel arra buzdított mindenkit, hogy hallassa hangját a szélsőségek ellen. Miközben a német AfD és a holland PVV – Geert Wilders pártja – szintén a második helyre futott be, a velük homlokegyenest ellentétes nézeteket képviselő páneurópai, progresszív és pragmatikus Volt hétéves fennállása legnagyobb sikerét elérve az eddigi egy helyett immár 5 európai parlamenti képviselővel dolgozhat közös európai jövőnkön.

2024. jún. 13.

10 ország, 1 választási program, közel 1,5 millió szavazat

A 2024-es választási kampány különlegessége az volt, hogy a Volt 10 európai országban teljesen egységes választási programmal, önálló listákkal indult. A részletes politikai programot összeurópai kooperációban állították össze. A 17 nyelvre lefordított választási program mottója: „Egy Európa mindenkiért”, legfőbb állítása pedig, hogy „Együtt egy olyan Európát építhetünk, amely ki tudja bontakoztatni a benne rejlő lehetőségeket. Egy olyan Európát, ami mindannyiunk érdekében működik, tekintet nélkül arra, hogy kik vagyunk, hol élünk, vagy mivel foglalkozunk.” 

EU-szerte közel másfél millió szavazattal honorálták a választók a párt politikai vízióját, jelöltjei és a többezer önkéntes által folytatott intenzív kampányt. Hollandiából 5,1 százalékos eredménnyel a két listavezető, Anna Strolenberg és Reinier van Lanschot, Németországban pedig 2,6 százalékos eredménnyel a már az előző ciklusban is a Voltot az EP-ben képviselő Damian Boeselager mellett Nela Riehl és Kai Tegethoff jutott be.

A Magyarországon is ismert európai politikus, Sophie in ‘t Veld Belgium holland nyelvű választóköreiben vezette a Volt listáját, azonban részben az új politikai szereplők belépését nehezítő rendszer miatt nem tudták elérni a bejutáshoz szükséges áttörést, így a tavaly a Volthoz csatlakozott Sophie húsz év után távozik az Európai Parlamentből.

De mi köze van mindennek Magyarországhoz? 

Egy kis kitérő: a Volt Europa egy brüsszeli bejegyzésű nemzetközi civil szervezet, mely egész Európában egységes politikai elképzelések mentén vesz részt az EU-tagállamok, és további európai országok, mint az Egyesült Királyság, Svájc, Albánia vagy Ukrajna közéletében. Mivel az európai részvénytársasághoz hasonló páneurópai jogi konstrukció még nem létezik politikai pártok alapítására, ezért az egyes országokban külön-külön bejegyzett pártok által fejti ki tevékenységét. 

A Volt Europa Magyarországon is aktív: számos magyar tagja jelenleg egy magyarországi párt megalapításán dolgozik. Ezen túl szerepet vállalnak az európai mozgalom életében: a közös választási program létrehozásában, és például az olyan döntések meghozatalában is, hogy melyik frakcióhoz csatlakozzanak majd az EP-képviselők. 

Másrészt viszont, ahogy Mels Klabbers, a Volt Europa társelnöke fogalmazott: „A Volt európai parlamenti képviselői nem csak saját nemzeteiket képviselik. Ehelyett egy közös európai identitáson alapuló, határokon átnyúló politikai megközelítést vallanak magukénak. Ez azt jelenti, hogy nincsenek holland vagy német képviselőink. Európai parlamenti képviselőink vannak, akik az európai polgárokat a nemzeti határokon túl is képviselik.”

A Voltról

Az első valóban páneurópai pártként a Volt elkötelezett az Európai Unió reformja mellett, hiszen korunk kihívásai nem állnak meg az államhatároknál, ezért csak egységes fellépéssel lehetünk úrrá rajtuk. A Volt víziója egy progresszív Európa, demokratikusan megválasztott európai kormánnyal, igazságos társadalommal, fenntartható gazdasággal és saját kézbe vett digitális innovációval.

A Volt meg van győződve arról, hogy csak az alulról építkező demokratikus részvétel képes felkészíteni Európát egy fenntartható, gazdaságilag erős és társadalmilag igazságos jövőre. Ezért a szervezet minden szinten részt vesz a közéletben – a helyitől az európaiig. A Volt Európa-szerte képviselteti magát: harminc országban, közel harmincezer taggal és több, mint 120 választott képviselővel rendelkezik.

A Volt célja Magyarországon is meghonosítani egy új szemléletű progresszív politikát, amely „Több Európát hoz Magyarországra, és több Magyarországot visz Európába" – a magyar közélet aktív szereplőjeként a napjainkban rohamléptekkel átalakuló politikai környezetben is.

További információk

Volt gets 5 pan-European MEPs elected

Volt, Europe’s only pan-European party, secured five seats in its second electoral race. 

https://volteuropa.org/news/volt-gets-5-pan-european-meps-elected

European Election – Campaign programme

https://volteuropa.org/european-election-campaign-programme

Warum Volt der Überraschungserfolg bei der Europawahl gelang

https://www.spiegel.de/politik/deutschland/volt-bei-der-europawahl-wie-der-kleinstpartei-der-ueberraschungserfolg-gelang-a-5c084019-6087-4fe4-ae89-a85ba9d68996

Ein lila Funken Hoffnung: 

Volt mit fünf Abgeordneten im Europaparlament

https://voltdeutschland.org/neuigkeiten/ein-lila-funken-hoffnung-volt-mit-fuenf-abgeordneten-im-europaparlament

Volt is de enige echte Europese partij

https://voltnederland.org/

Appeal to VRT

Volt's appeal to VRT in an open letter.

https://voltbelgium.org/news/oproep-vrt