Állítsuk helyre a demokráciát!

Demokratikus verseny

Egy jól működő demokráciában ugyanis különböző vélemények versenyeznek egymással. A közélet szereplői közül senki juthat el arra a pontra, hogy sikerrel elhallgattassa a többiek kritikai meglátásait, ezzel párhuzamosan pedig saját magát a többség képviselőjeként pozícionálja.

A szocializmus évtizedeiben nyilvánvaló volt, hogy van egy uralkodó ideológia, amihez mindenkinek igazodnia kell. Akik pedig ebben a rendszerben szocializálódtak, nem igazán élhették meg, milyen az, amikor a másik véleményét tiszteletben tartják, és elviselik a kritikát. Így nem csoda, ha sokan közülük most azt szeretnék, hogy a saját világnézetük lehessen az uralkodó.

A többség véleménye

Márpedig nincs olyan, hogy többségi vélemény, mint ahogy átlagmagyar sincs. Bár végső soron mindannyian ugyanarra vágyunk, de mindenki egy kicsit másképp képzeli el a boldogsághoz vezető utat. Ezért szinte lehetetlen, hogy mindenki mindig, mindenben egyetértsen.

Úgy gondolod, hogy mégis bízni kell a többség bölcsességében és értékítéletében? Nos, akkor valószínűleg neked is férfi intim partnerre kellene vágynod, hiszen az ország lakosságának 52%-a nő. Ha pedig történetesen te nem férfira vágynál, mint ahogy az emberek vélelmezett többsége, akkor milyen érzés lenne mégis szembemenni a többségi akarattal?

A magyar érdek

Nincs olyan továbbá, hogy magyar érdek. Minden magyar élethelyzete más, így máshoz fűződik személyes érdeke. Az ember evolúciós előnyöket biztosító alaptermészete, hogy elsősorban magának, a leszármazottainak, azután a hozzá hasonlóaknak próbálja megszerezni a rendelkezésre álló erőforrásokat. 

Mondhatjuk például, hogy az bizonyosan magyar érdek, hogy jó minőségű aszfaltozott utcáink legyenek, de mi alapján hozzuk meg a döntést, amikor felmerül a kérdés, hogy kinek az utcáját aszfaltozzuk le? Mi alapján döntsünk: hogy hol laksz te, vagy hogy hol nagyobb a forgalom, esetleg hogy hol szeretik többen az aktuális kormányt?

Kisebbségek felhatalmazása

Az emberek tehát közös nézeteik és érdekeik alapján számtalan kisebbségi csoportba oszthatóak. Ezek a csoportok korábban szigorú alá-fölérendeltségi viszonyban álltak, de napjaink liberális demokráciáiban már egyelő esélyekkel indulva versengenek, hogy akár önmagukon is túlmutató társadalmi szerepre tehessenek szert.

Előfordulhat például, hogy olyan országban, ahol csak az adófizetők 20%-a hajlandó arra, hogy valamelyik egyháznak adja adója 1%-át, a parlamenti választásokon már a szavazók 54%-a adja voksát arra a pártra, amely ennek a kisebbségnek az érdekeit képviseli. Bár a szavazók többségét nem érdeklik az egyházak, sok társadalmi csoport mégis vonzónak találhatja egy vallásos közösség politikai véleményét.

Túlhatalom és függőség

Ha viszont egyes kisebbségek maguk alá rendelnek más társadalmi csoportokat, akkor sérül a demokrácia. Az uralkodó csoportok túlhatalma ugyanis elfojtja a társadalmi vitát, ellehetetleníti a kormányzó kisebbség hibáival kapcsolatos kritikákat, végül pedig a kisebbségi csoportok együttműködése helyett a másik kárára történő gyarapodás válik a társadalom mozgatórugójává.

Ha egy kormányzó párt az adófizetők pénzéből az ellenzékét lejárató híradók készítésére költ, és hívei körében elülteti azt a képzetet, hogy mindenki hazaáruló, aki kritikával illeti a kormányt, akkor jó eséllyel elkerüli azt, hogy az emberek a kormányzása minőségéről beszélhessenek. Továbbá ha bizonyos vállalkozóknak nem a teljesítményük, hanem a lojalitásuk alapján ad állami megbízásokat, akkor olyan csoportokat hoz létre, melyek nem a saját versenyelőnyük miatt tudnak fennmaradni, hanem mindig a kormányzó párt támogatásától fognak függeni.

Verseny és fejlődés

Így tehát, ha megszűnik a kisebbségek közötti verseny, akkor az egyes csoportokon belül is megszűnik az a mozgatórugó, ami folyamatos fejlődésre ösztönzi az embereket. Nem éri meg továbbá befektetni a fejlődésbe, ha sokkal kisebb kockázattal járadékhoz juthatnak egyes társadalmi csoportok akkor, ha elfogadják a kormányzó kisebbség fölérendelt helyzetét.

Ha egy párton belül reménytelen, hogy valaha is leváltsák a pártelnököt, akkor kinek érné meg az erőfeszítés, hogy kemény munkával bebizonyítsa párttársainak, hogy akár ő is képes lenne jól vezetni a szervezetet? Vagy miért fektessen be valaki a cége hosszú távú fejlesztésébe, ha tudja, hogy az állam egyik napról a másikra megváltoztathatja a játékszabályokat – és a végén úgyis a kapcsolatok fognak számítani?

Politikai apátia

Egy olyan országban, ahol esélytelen, hogy tisztességes versenyben leváltsanak egy adott pártot, hiába lenne számos ellenérdekelt érdekközösség, tagjai nem fognak pártokat alapítani, pártokba belépni, végül feladni polgári foglalkozásukat a bizonytalan és reménytelen politikusi pályáért cserébe – kiváltképp addig, amíg a megélhetésük tulajdonképpen biztosított.

A politika iránt érzett közömbösség azzal jár, hogy a legtöbb kisebbség lemond a közéletben való résztvételről és a közös dolgokba való beleszólás jogáról is. Ebben a helyzetben pedig teljes természetességgel megtörténhet, hogy egy párt választási program nélkül nyerjen választást vagy például honlapján ne is tegye közzé, hogy hogyan lehet párttaggá válni.

A torta újrafelosztása

De ha nincs verseny, akkor nincs fejlődés, és növekedés sem. Így mindenki alapvető vágyát, hogy évről-évre jobban éljen, csak úgy lehet biztosítani, hogy vagy egyre kevesebb kiválasztott kap többet, vagy pedig egyre többet vegyenek el a nem a kiváltságosok közé tartozóktól. 

Ha egy nemzeti érzelmű filmrendező idén egymilliárdot kapott egy kosztümös történelmi filmre, akkor értelemszerűen egymilliárdnál több támogatást szeretne a következő filmötletére. Ez a növekedés csak úgy lehetséges, ha a többi film kevesebb támogatást kap. A folyamat végén már csak ezekre a kosztümös filmekre jut pénz, függetlenül attól, hogy az emberek mit néznének szívesen a moziban.

Demokratikus útkeresés

Egy jól működő demokráciában ráadásul akkor sem dől össze a világ, ha egy kisebbség alulmarad a versenyben, és megszűnik többi társadalmi csoporttól származó felhatalmazása: a véleményét ellenzékből is meg fogják fontolni, és az érdekeit figyelembe veszik majd az ország jövőjével kapcsolatos döntések meghozatalánál. A kudarc ugyanakkor lehetőséget ad az éppen alulmaradt kisebbségnek a konzekvenciák levonására, és így a fejlődésre is. 

Ezért van tehát az, hogy liberális demokráciánál még mind a mai napig nem találtak ki jobb rendszert arra, hogy a társadalmat alkotó sok-sok kisebbség szándékait végül legtöbbünk számára elfogadható, hosszú távú fejlődés irányába terelje. Ezért szeretnénk mi is visszaállítani az egyenrangú kisebbségi csoportok tisztességes versengését a szavazók bizalmának elnyeréséért.