A párizsi olimpiai játékok éremtáblázata európai szemszögből Véget értek a 2024. évi nyári olimpiai játékok Párizsban. Az EU sportolói toronymagasan az első helyen végeztek az éremtáblázatban. Gratulálunk!
Melyik az a Magyarországon is aktív párt, amely közel másfélmillió szavazatot kapott, így 5 képviselőt küldhet az EP-be? „NE LEGYÉL SEGGFEJ” — állt a Volt németországi szervezetének választási plakátján, mellyel arra buzdított mindenkit, hogy hallassa hangját a szélsőségek ellen. Miközben a német AfD és a holland PVV – Geert Wilders pártja – szintén a második helyre futott be, a velük homlokegyenest ellentétes nézeteket képviselő páneurópai, progresszív és pragmatikus Volt hétéves fennállása legnagyobb sikerét elérve az eddigi egy helyett immár 5 európai parlamenti képviselővel dolgozhat közös európai jövőnkön.
Az EP-választáson 15 országban szavazhatsz ránk A közelgő EP-választásokon, június 6-ától 9-éig, 15 országban szavazhatsz majd ránk — közülük 10 országban önálló listával indul a Volt, míg 5 további országban közös listán indulnak a párt jelöltjei. Noha nem lehet majd összeurópai listákra szavazni, a Volt mégis készített egy szimbolikus transznacionális listát, melyet Damian Boeselager és Sophie in 't Veld vezet.
Holland szervezetünk választási programja A novemberi hollandiai időközi választásokra készülve, hollandiai szervezetünk bemutatta választási programját. Bár az Északi-tenger partján sok szempontból más kihívásokkal küzdenek, a programban mégis számos ismerős problémát és idehaza is releváns megoldást találhatunk. Mi sem bizonyíthatná jobban egy páneurópai politika létjogosultságát annál, ha az alábbi programot olvasva úgy érezzük, hogy ezt a választási programot akár Magyarországon is el tudnánk képzelni.
Neked mi a fontos? Egy-egy ország kormányának honlapja világosan mutatja, mi az, ami fontos az adott kormányzat számára: Vélemények vagy tények megosztása? Ideológia vagy információ terjesztése? Kinyilatkoztatás vagy tájékoztatás? Videónkban összehasonlítottuk, mit tart fontosnak a magyar és a holland kormány.
Mit adtak nekünk a brüsszeliek – avagy mit nyert a magyarság az EU tagsággal? Magyarország 19 évvel ezelőtt csatlakozott az Európai Unióhoz. Ennek apropóján szeretnénk kiemelni 1-1 példát, hogy milyen előnyöket hozott a csatlakozásunk a magyar emberek számára.
Több nő kell a politikába! Egy olyan világban, amely a történelem legsúlyosabb kihívásaival néz szembe, elengedhetetlenek a változatos perspektívákon alapuló friss ötletek. Hiszen hogyan hihetjük el, hogy ellenálló és virágzó társadalmat fogunk építeni anélkül, hogy figyelembe vennénk a lakosság felének nézőpontját?
A jövőt szolgáló, képességeket kibontakoztató oktatási rendszer A társadalmi mobilitás és a társadalmi befogadás elősegítése mellett az oktatás szerepe is elengedhetetlen a nyitott és pluralista társadalom, továbbá a pezsgő demokratikus közélet kialakulásához.
Damian Boeselager a Magyarországgal kapcsolatban támasztott jogállamisági feltételekről Damian Boeselager felszólalása az Európai Parlament plenáris ülésén a Magyarországgal kapcsolatban támasztott jogállamisági feltételekről szóló vitában: